Magamról

Saját fotó
Az úgy kezdődött, hogy .... sógornőm vett magának egy csodaszép szettet, ami gyöngyből volt. Nézegettem, forgattam. Mondom neki, ezt én is meg tudom csinálni! Persze akkor még nem ment volna, de azóta sokat tanultam már! És még mennyi minden van hátra! Az lesz a csúcs, ha teljesen önálló dolgokat tudok fűzni. Ami belőlem jön. Addig meg gyakorolok szorgalmasan. Ezt a fejlődést, próbálkozást láthatod a blogomban. Remélem tetszik amit látsz. Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Ha tetszett gyere máskor is. Ha véleményed van szívesen veszem, mert abból tanulok. Címem: bundimester@gmail.com

2011. március 28., hétfő

Noriám

Nagyon vágytam rá, de bevallom, hogy amilyen jó volt fűzni, annyira nem tetszik élőben. Hatalmas nagy és rettentő nehéz! Viszont lila! és fekete. :)
Minta: Perle4u, köszönöm!

Találkozós Flower Power

 egyik oldal
másik oldal

Szombaton ismét gyöngyös találkozón voltam, ahol jól megbeszéltük, hogy csinálunk közös fotót. Természetesen a nagy nevetések közben mindez elmaradt!Nagyon jól éreztem magam, köszi csajok!
Nem azért mondom, de szintén rózsaszín! A cérna azért lóg belőle, mert lehet teszek még közé 6 mm-es swarit, de még nem döntöttem el. Majd meglátom mi is lesz belőle igazán.

Szív, mert szeretem!

 ez az igazi színe (ametiszt), de itt nem látszik, hogy szív forma
itt meg látszik a formája, de csapnivaló a színe :(
Ezt is Eszter segítségével hoztam össze, köszi!

Csepp

Eszter segítségével készítettem ezt is és a szívecskét is. Nagyon köszi!!! Siam 2AB, de egyáltalán nincs piros színe. :D Imádom!!!

Peyote virágom

Anikónak adtam. Fene a jó szívemet! :) De nem bánom, majd fűzök másikat! És ne felejtsem el megemlíteni, hogy RÓZSASZÍN!!!!

2011. március 24., csütörtök

Háromszög



eleje 
hátulja

Ez az a medál, amivel nagyon megszenvedtem. Ha nem lennék ennyire konok, akkor már rég készen lenne. Eleve nem egy szállal kell fűzni, hanem kettővel és az első fűzésénél célszerű tényleg 3 féle gyönggyel csinálni, mert akkor látja az ember, hogy mit hová kell illeszteni. Elsősorban a sarkoknál voltam gondban. A színével nem vagyok teljesen elégedett, de jelen esetben nem ez a fontos, hanem, hogy végre megfűztem!!! Annyira büszke vagyok magamra!
Minta: Sabine. Köszönöm!
A hathatós segítséget, ami a fordítást illeti, nagyon köszönöm Krittinek! Nélküle nem jött volna létre ez a medál! Millió puszi érte!!!!


Gerbera ismét

Annyira szép élőben! Megtartanám, de már megvan a gazdája. Lesz még belőle több is, de előbb az adósságaimat kell rendeznem.
Minta: Perle4u Köszönöm!

Anikónak!

Anikónak fűztem ezt a medált, de legalább 8x. Nem figyeltem oda és mindig elvétettem valamit. Amikor készen lettem jöttem rá, hogy az egyik 4 mm gyöngy helyett 3 mm kellett volna. Ha nem tetszik Anikónak, akkor újra fűzöm ismét.

Járógipszem

Jó drága volt, de inkább ez, mint a nehéz rendes gipsz! A járás még nem megy, de szorgalmasan gyakorolok! A kezemnek viszont semmi baja. :)

2011. március 12., szombat

A lépcső és az én harcom végeredménye!

A hallgatásom oka nem más, mint a képen látható gipszes lábam. Elmentünk egy élményfürdőbe és így jöttem haza. Mindkét hosszú csontomat sikerült eltörni. A külső bokacsontomat drótozni kellett, így egy kis kórház is bejátszott. Lett volna jobb dolgom is, de most 6 hétig lesz időm nyugodtan gyöngyözni. :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...