Magamról

Saját fotó
Az úgy kezdődött, hogy .... sógornőm vett magának egy csodaszép szettet, ami gyöngyből volt. Nézegettem, forgattam. Mondom neki, ezt én is meg tudom csinálni! Persze akkor még nem ment volna, de azóta sokat tanultam már! És még mennyi minden van hátra! Az lesz a csúcs, ha teljesen önálló dolgokat tudok fűzni. Ami belőlem jön. Addig meg gyakorolok szorgalmasan. Ezt a fejlődést, próbálkozást láthatod a blogomban. Remélem tetszik amit látsz. Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Ha tetszett gyere máskor is. Ha véleményed van szívesen veszem, mert abból tanulok. Címem: bundimester@gmail.com

2011. február 6., vasárnap

Majdnem sorsoltam :(

Az úgy volt, hogy ma sorsolok. A dolgok mai állása szerint nem akar ez összejönni nekem. Történt ugyanis, hogy egy hetet Németországban tölthettünk. Mondhatom nagyon szép helyen. Elvileg szombaton jöttünk volna haza, de kedvünk támadt egy nappal meghosszabbítani a szabinkat. Így a mai napunk nem állt másból, csak pakolásból 6 órás utazásból, majd ismét pakolásból. Mire észbe kaptam elaludtak a közjegyzők. (a fiaim) Mivel senkit nem áll szándékomban becsapni, ezért azt gondoltam, hogy megcsinálom a random.org programmal a sorsolást. Biztos a fáradtság teszi, de nem tudom bemásolni a nyerteseket. Anélkül meg nem hiteles számomra. Nehogy részrehajlással vádoljon valaki. Ezért úgy döntöttem, hogy mindenkitől sűrű elnézést kérve és főleg türelmet, holnap első dolgom lesz a fiúkkal megejteni a dolgot.
Azt hiszem nagyon megköszönném annak a valakinek a segítségét, aki elmagyarázza nekem, hogy hogyan is lehet bemásolni a sorsolt kis tábla képét a programból.

Megértéseteket köszönöm és holnap jelentkezem! Ágota

2 megjegyzés:

  1. Szia Ágota! Én is így sorsoltam a hétvégén, küldök mélt :)

    VálaszTörlés
  2. A te játékodról lemaradtam, de szívesen látlak az enyémben!
    Gyere el a blogomba szappanosat játszani!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...