Magamról

Saját fotó
Az úgy kezdődött, hogy .... sógornőm vett magának egy csodaszép szettet, ami gyöngyből volt. Nézegettem, forgattam. Mondom neki, ezt én is meg tudom csinálni! Persze akkor még nem ment volna, de azóta sokat tanultam már! És még mennyi minden van hátra! Az lesz a csúcs, ha teljesen önálló dolgokat tudok fűzni. Ami belőlem jön. Addig meg gyakorolok szorgalmasan. Ezt a fejlődést, próbálkozást láthatod a blogomban. Remélem tetszik amit látsz. Köszönöm, hogy benéztél hozzám! Ha tetszett gyere máskor is. Ha véleményed van szívesen veszem, mert abból tanulok. Címem: bundimester@gmail.com

2010. november 7., vasárnap

Mézjáde kő befoglalva


Nagyon megszenvedtem vele, mert nem így akartam, de nagyon tetszik a végeredmény. Kb ez a hetedik féle verzió. Az előzőek mind ollót kaptak. A hatodiknál pedig az utolsó simításoknál törtem el egy gyöngyöt!!! Nem a peyote technikát szerettem volna használni, de az összes többi megoldás nem volt alkalmas. Túl sok volt a gyöngy, vagy nem tudom. Egyik sem tetszett.
Még nincs készen, de meg akartam mutatni, mert olyan boldog vagyok, hogy eljutottam vele idáig. Mostanában nem jött össze semmi és ezért örülök ennek ennyire.

13 megjegyzés:

  1. Hűű, de nagyon szépséges lett :) Nagyon ügyi vagy. Én is kacérkodom a gondolattal egy ideje, hogy meg kellene próbálnom a befoglalást. Szerintem most jött el az ideje :)Gyönyörű a kő is.

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű lett!!!! Csodásan néz ki keret és a kő együtt!!! Persze a kő önmagában is mesés!

    VálaszTörlés
  3. Megérte a fáradozást, mert gyönyörű lett!!! :-)

    VálaszTörlés
  4. A végeredmény csodálatos lett!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól sikerült Ágota, gyönyörű a kő is és a befoglalásod is csodaszép lett!
    Nekem is van most valami amivel 2 hete küzdök...

    VálaszTörlés
  6. Fantasztikusan szép a köved, és szerintem a legmegfelelőbb megoldást találtad a befoglalásra. Mutatós, ugyanakkor engedi érvényesülni a követ! Tökéletes!!!

    VálaszTörlés
  7. Kedves Ágota, a tied is nagyon szép lett és szerintem biztosan nem tévedtek a nevét illetően sem a tiednek sem az enyémnek, mert lehet, hogy nem látszik jól az én fotómon, de más-más a két kő színe. Sárga jáde létezik. Az enyém narancsosabb árnyalat, onnan a neve is: narancs-kalcit.
    Tetszik hogy ilyen kontrasztos: hematit-sárga a befoglalásod. Gratulálok :-)

    VálaszTörlés
  8. Csodaszép a kő, gyönyörű a befoglalás, gratulálok!!!
    :-)

    VálaszTörlés
  9. Köszi lányok! Megérte vele bajlódnom! Elég termetes kő 4,5x3,5 cm. De már megvan a gazdája! Kolléganőmnek adom, mert igen rendes. Nagyon jó barát! És mert megérdemli!:) Meg jön a karácsony is...

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű lett!!! Nagyon szép a befoglalás!!!

    VálaszTörlés
  11. Ügyes vagy!Szépen befoglaltad ezt a csodás ásványt!Büszke lehetsz rá!Főleg,ha ennyit fáradoztál rajta!A következő biztos könnyebb lesz!!!Jó,hogy nem adtad fel:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...